Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SUGAR BABY LOVE

2011.06.30

Sugar baby love

 

 

A szerelem úgy omlott a nyakukba, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Forró nyári napon, rakás kellemetlen rohanás a cég kocsijával és egy átkozott számítógép elhozatala bosszús hangulatba hozta a szép, vékony asszonyt. Ekkor akadt bele későbbi életének második párjába. A „Cukorbaba szerelem”

sok szempontból találó erre a keserű kimenetelű történetre.

 

 

Mondom, tombolt a forróság és mivel kis cégben dolgoztak, mindenki tette, ami épp keze ügyébe akadt. A nő megbecsült munkatárs volt – kicsit dédelgetett is, mert kiváló munkát adott ki a keze alól. Mellesleg két éve volt özvegy. Nyúlánk alakját kiemelték a fekete ruhák, amiket csak gyász idején nem viselt.

Neki a mindennapok kedves viselete volt a fekete. Amikor gyásza akadt, azonnal keresett egy semleges színt, utcai viseletnek, de egy hét után már vissza is vedlett a szokásos sötétséghez, ami nagyon jól állt neki. Férjének elvesztését ép ésszel tudomásul vette. Imádta, de kihajszolt zseniknél minden előfordul. Ezt a tragédiát előre megérezve, megsejtve élték az utolsó időket. Bár soha nem felejtette, szigorú rendet rakott a lelkében és folytatta, mert az eltávozott erre megeskette.

Temetés utáni másnapon már munkába állt. Szerette az isten.

Olyan állást kapott, amit csak belső kutatás alapján akartak betölteni, így meg sem hirdették. Nagyon bevált, ezt a cég tulajdonosa tudomására is hozta. Már az első év végén – számára meglepően – nagy prémiumot kapott és elköltendő pénzt is, amiből drága és tartós holmikat tudott szerezni.

A cég profiljába tartozott a jól öltözött kinézet. Bár neki szép és decens ruhatára volt, egy nagykabát, vagy egy csizma bizony borsos kiadásnak számított. Így ezt is megtehette. Mindehhez volt negyven éves és harmincnak se nézett ki.

Így jött el a forró nap. A cég kocsijával ezer dolgot kellett lejárnia, mint már előzőleg említettem. Mivel kevesen voltak, mindenki azt tette, ami épp a legfontosabb volt. Most el kellett hozni egy megjavított számítógépet, meg egyéb, figyelmet igénylő elintézendők szakadtak a nyakába. Van olyan eset, amikor egy darabig a leghiggadtabban sem látjuk át kellően teendőinket, s ilyenkor zaklatottabbak vagyunk. Mellesleg nála volt mintegy félmillió forint, amit át kellett utalnia. A gépért ment először. Mivel az adott intézmény irodákat adott ki, mert önfenntartásra képtelenné vált, kialakult egy faramuci helyzet. Az eredeti intézmény dolgozói vállalhattak külső munkát, de a kész darabot csak egy bérlő vihette ki – azok szabadon jártak keltek a porta előtt. A nyúlánk, magas, sovány mérnök elnézést kért, tárcsázott egy házi vonalas számot, és kérte a zsinór másik végén jelentkezőt, vigye ki innen a megjavított gépet, mert ő nem teheti. Ők az asszonnyal felületes ismeretségben voltak, kellemes semlegességgel üdvözölték egymást, ha hivatalos ügyben találkoztak. Ez nagyon ritkán esett meg. A mérnöki iroda – műhelybe egy nagyon helyes, vasalt, ügyes kis figura ugrott be.

A bemutatkozásnál visszahőkölt az asszony kemény kézfogásától. Kapta a gépet és vitte a kocsihoz, azonnal elindítva a megsemmisítő ostromot. A hektikus nap és a meleg miatt kurta válaszokat kapott. Azonnal elviharzott a kocsi. Akkor az alacsony, elegáns kis mérnök visszarohant a közös ismerőshöz és nyúzni kezdte telefonszámért. Nagyon akartra ezt a nőt és később egész kapcsolatukat, majd házasságukat ez a görcsös akarás lengte be. Ez hízelgő volt, egy részben, másik részében viszont nyomasztó és értelmetlen. A telefonszámot a kollégától megkapta és azonnal föl is hívta, bár tudhatta, hogy munkahelyen ilyesminek nem nagyon fognak örülni, pláne 35 fokban és tennivalók teljes kavalkádjában. Neki szólnia kellett, kiadni a hirtelen, percek alatt rátörő érzelmi súlyt, mert megszakadt volna alatta. Impulzív lénye régen nélkülözte azt a hőfokú szerelmet, amit ő adni akart és el is várt másik felétől. Rövid, nagyon rossz házassága és szóra sem érdemes kapcsolatai ezt nem adták meg neki. Ettől a találkozástól viszont mindent remélt – a mindenséget. Egyelőre kioktatást kapott, a vonal túlsó végéről. Alaposat.

- Kedves uram! Nagyon örülök, hogy megismerhettem – de ez itt munkahely és nyakig ülök a tennivalóban. Nem tudok ilyesmivel foglalkozni most, viszhall! – kagyló le és rohanás a kollégához, mit vétett el? Mik a körülmények? Van-e férj, vagy család a nő életében. A kolléga csak a vállát vonogatta, hogy ő azon kívül, hogy özvegyasszony, tragikusan korán eltávozott férj után – egyebet nem tud. -  Amúgy láttad, milyen, mit vártál? – Ezt nem lehet egy telefonnal levenni a lábáról. De én meg sem kísérelném, kell a fenének egy ilyen energia bomba! – a lassú, magas ember bár tetszetősnek tartotta a jelenséget, magát, de esze ágában nem lett volna kísérletet sem tenni a közeledés irányába. Neki ez túl macerás volt, nem az ő típusa. Annál inkább akarta a másik! Az a mellékkörülmény, hogy imádatának tárgya kb. 10 centivel magasabb – kicsit sem érdekelte. Rengeteg önbizalom szorult beléje (és rengeteg kétség – de azt csak agresszió formájában mutatta ki.)

Az épp aktuális párt egyedül küldte el nyaralni, holott együtt készültek. Végképp leszámolt a ténnyel, hogy amikor hazajön, szakít vele, mert életképtelennek látta a kapcsolatukat. Az új csoda feltűnésével meg egyértelművé vált, hogy MOST szerelmes, ez tény. A másikba nem is volt soha. Egy őrlő munkahét telt el. Valami hivatalos dolog miatt – szintén egy újabb javítás okán a hosszú magasat felhívta főhősnőnk és kérte hivatalosan a segítségét. Érdemes volt nekik dolgozni, mert nagyon jól fizettek. – Hallod, kegyetlen vagy! – kezdte a mondandóját az ismerős. – Olyan bánatot okoztál kis haveromnak, alig él! – mondta a maga lassú beszédstílusában. Az asszony rémületesen megütődött ezen. Megtudta, hogy visszautasítása óta a másik fél romjaiban hever, életkedve sincs.Kivégezte. Ezt pedig ő nem akarta – soha nem tette. Határozott volt, de soha nem kegyetlen, vagy udvariatlan.

 

Mivel a cég nevét tudta, fellapozta a telefonkönyvet, ahol a kirendeltség vezetőjének a neve is szerepelt. Azonnal billentyűzött – ő már letette aznapra korán a szolgálatot – tehát saját lakásáról hívta a romokban heverőt. Titkárnő jelentkezett, ő határozottan mondta teljes nevét, majd azét is, akit keresett. Értekezlet volt, de hallva a titkárnőtől, ki keresi, azonnal kijött emberünk a külső irodába, ahol szabadabban beszélhetett. A következő fogadta:- Elnézését kérem, ha megbántottam. Véletlenül jutott tudomásomra, hogy szavaim milyen rosszul érintették. Ezt nem akartam. Bocsásson meg.  -  Ezzel ő befejezettnek tekintette mondanivalóját és már készült letenni a kagylót, mikor jött a válasz: - Ön ilyen is tud lenni? Köszönöm. Nem beszélhetnénk meg személyesen? – Nincs akadálya, de személytelen helyre nem megyek. Jöjjön el bátran, nem félek én az ördögtől sem! – nos, ezt megbeszélték. Mérnök úr levezette a tárgyalást, bár sok teteje nem volt a dolognak, mert a felére sem emlékezett az elhangzottaknak. Már a szíve, az esze a csillagos, péntek estére koncentrált. Meg fognak ismerkedni, s talán, végre, ő is révbe ér. Gyönyörű este volt, sok beszélgetéssel, rácsodálkozott a hatalmas lakásra, mely olyan otthonos volt, mint egy bélelt fészek. Esti séta holdfényben, s amikor bátortalanul a nő karját megfogta, valami bizalmas mély együvé tartozás járta át mind a kettejüket. Ezt viszont - látogatás követte, az ő lakásán. Ami kisebb volt, de küllemét, pedantériáját tekintve becsületére vált egy kvalifikált férfiembernek. Három hónapot töltöttek el úgy, hogy odafönt találkoztak, párja lakásában, onnan elvitte kocsival magához, a kisebbikbe (nem akaródzott az idegen lakásban lenni és látta, hogy asszonykája igen jól feltalálja magát nála is.) Reggel, időben visszavitte, hogy tudjon készülni a munkába. Életük legideálisabb időszakának tekintették, mindaddig, amíg emlékeztek erre a kapcsolatra.(Az idő nagy mosónő***)

 

Aztán házasság lett belőle, de a nő már látta – nem fog jót hozni ez a kötöttség, nem valók össze. Négy évig húzták, majdnem öt is talán. Annyi volt az ellentét és annyi a megható, nem felejthető emlék, hogy ezt a hintát a feleség elégelte meg. Áldott szerencse, hogy megmaradtak a lakások. Senki nem került kellemetlen helyzetbe. A férj először őrültségekkel próbálkozott. Új barátnőjét úgy öltöztette, mint ahogyan elvált felesége öltözött. De a lenyomat nem hozza vissza az eredetit. Olyan is történt – ami példátlan – hét év eltelte után visszakérte: - Nem kell csinálnod semmit, csak legyél velem! –  Ez megható és szép, de két eltávolodott létformát újra összeilleszteni már nem lehetséges.

                                                      * 

Újra házasodtak – mással, jó idő teltével. Elfelejtették – évek távlatából ezt az etapot. Elfelejtették? El lehet felejteni az ember életének sok történéssel, örömmel, bánattal, csodával és földhöz ragadt piszkálódással megtűzdelt létszakaszát? Nem is lenne emberséges. A „Cukorbaba szerelem” elszállt ugyan, de lenyomata megmaradt. Ha már csak azt nézzük – mit hogyan nem szabad – már az is megérte. De mindenből a szépet őrizzük meg leginkább. Tanulságnak ott van a száraz hétköznap.

 

 

thao

 

 

 

(Ennek a prózai írásnak valós személyek a szereplői. Meg tudtam volna írni részletesebben, cizelláltabban is. Nem tehettem. Az apró részletekből az alakok beazonosíthatóak lennének. Remélem – a tanulság így is el fog érni szívből – szívbe, értelemből – értelembe a kedves olvasóhoz.

Végül is – ez a leges legfontosabb.)

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.